Egészség

  • pattanásos bőr kezelése
    Egészség

    A pattanásos bőr kezelése az önbecsülés javításáért

    A statisztikák szerint, a hölgyek körében a bizonytalanság fő okait a megjelenés hibái és az arcon lévő kiütések okozzák. Ez utóbbi jelenség leküzdése rendkívül nehéz és időigényes lehet, gyakran drága szakemberekkel való konzultációt, rendszeres terápiát és ápolószerek használatát igényelve. Tehát, a pattanásos bőr kezelése meglehetősen összetett folyamat. Az akne azonban gyakori bőrbetegség, amit sok minden okozhat.

    A pattanásos bőr kezelése az önbecsülés javításáért bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
  • Saját testsúlyos edzés
    Egészség

    Saját testsúlyos edzés otthon: 5 alapszabály kezdőknek

    A legtöbben úgy gondolják, hogy csak konditeremben érhetik el az áhított jó alakot, pedig az otthoni edzések is hozhatnak legalább olyan jó eredményt. Persze csak kellő kitartással, illetve rendszeresen végzett gyakorlatokkal érhetjük el a célunkat, illetve az sem mindegy, miként kezdünk hozzá. A www.intenset.hu linkre kattintva ezt is megtudhatod. Alapszabályként mondható el az, hogy edzés előtt legalább 1 órával ajánlott enni valamit, ugyanis éhesen nem lehet rendesen edzeni. Továbbá, a bemelegítésre nagy figyelmet kell szentelni, mert ennek elmulasztása sérülést okozhat és a tested is kisebb hatékonysággal dolgozik. Célszerű, ha mindig használsz valamilyen új technikát, eszközt, hogy ne csak rutinból végezd az edzéseket. Ajánlott emelni a gyakorlatok ismétlésszámát, valamint változtatni a…

    Saját testsúlyos edzés otthon: 5 alapszabály kezdőknek bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
  • műlencse beültetés
    Egészség

    Mennyibe kerül egy műlencse beültetés?

    Vannak bizonyos szembetegségek, amelyek csak műtéti úton kezelhetőek, mint például a szürkehályog, de előfordul, hogy azok is alávetik magukat a beavatkozásnak, akik szeretnének megszabadulni a szemüvegtől vagy kontaktlencsétől. Ha nem állami intézményben tervezed a műtétet, akkor számíthatsz arra, hogy ki kell azt fizetned. A részletes árlistát a drszaboantal.hu linkre kattintva érheted el. Mivel többféle beavatkozás végezhető el, így értelemszerűen az árak is különböznek. A legolcsóbb az egyfókuszú aszférikus műlencse beültetés, ami 265 000 Ft/szem. A nyújtott fókuszú, monofokális és EDOF műlencse beavatkozásért 520 000 Ft-ot kell fizetnie a betegnek egy szem operációjának esetében. Ugyancsak 520 000 Ft/szem a trifokális műlencse beültetés, ami lehetővé teszi az éleslátást távolra, közelre és monitortávolságra…

    Mennyibe kerül egy műlencse beültetés? bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
  • Hajhullás kezelése
    Egészség

    Hajhullás kezelése: Mi okozza a hajhullást és hogyan lehet megelőzni?

    Hajhullás egy probléma, ami érint sok embert, függetlenül attól, hogy férfi vagy nő. A hajhullás kezelése fontos, mert az esztétikai megjelenést befolyásolja és az önbizalom csökkenéséhez vezethet. A jó hír az, hogy a hajhullás kezelése lehetséges, de először meg kell találni az okát. Ez az írás arra a kérdésre fókuszál, hogy mi okozza a hajhullást és hogyan lehet megelőzni. Mi okozza a hajhullást? A hajhullás okai sokfélék lehetnek. Néhány közülük a következők: Genetika: Az öröklött hajhullás egyik fő oka. Ha a családban előfordult hajhullás, akkor az utódokban is megjelenhet. Hormonális változások: A terhesség, a menopauza, a pajzsmirigy problémák vagy az androgén érzékenység miatt fellépő hormonális változások is hajhullást okozhatnak. Stressz:…

    Hajhullás kezelése: Mi okozza a hajhullást és hogyan lehet megelőzni? bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
  • lézeres látásjavítás
    Egészség

    Hol érdemes lézeres látásjavítást végezni Budapesten?

    Amikor valakinél olyan szembetegség jelentkezik, amit csak műtéti úton lehet kezelni, nyilvánvalóan keresi a legjobb lehetőséget erre. Szeretne barátságos, figyelmes környezetben átesni az operáción, amit sajnos, nem mindenhol lehet találni, de a Budai Szemészeti Központ pontosan ilyen. Több jó lehetőség is van lézeres látásjavításra Budapesten (06 1 240 6334, 1126 Tartsay Vilmos u. 14.). Ebben a központban a Schwind Amaris 1050 német csúcstechnológiás excimer lézert használják a szakemberek, ami olyan fénytörési hibákat is megszüntet, amelyek sem a megszokott szemüveggel vagy kontaktlencsével, sem a régebbi generációs látásjavító lézerekkel nem korrigálhatóak. Ennek és a szemész szakorvosok magas tudásának köszönhetően, a műtétek eredményei abszolút tökéletesek, ami a weboldalon olvasható véleményekből is kiderül. Sok…

    Hol érdemes lézeres látásjavítást végezni Budapesten? bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
  • Bioco Prostamen
    Egészség

    A Bioco Prostamen megelőzésképpen ideális

    45 év fölötti férfiaknál már megjelenhetnek prosztatagondok vagy problémák a húgyúti rendszerrel, amiket jó volna megelőzni. Olyan étrend-kiegészítő tabletta a Bioco Prostamen, aminek segítségével talán elkerülhetőek az említett bajok. Összetevői között megtalálható a szabalpálma kivonat, ami elősegíti a prosztata egészségének megőrzését, mint ahogyan a csalángyökér kivonat is.

    A Bioco Prostamen megelőzésképpen ideális bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
  • gyógytorna rendelő
    Egészség

    Gyógytorna Budapest V. kerületében – Mik a lehetőségek?

    Egy igen fejlett társadalom a mostani, de a kép ennél kicsit összetettebb és bonyolultabb. Érdekes módon, hiába a nagyon kifinomult tudományterületek között az orvos technológia, a páciensek száma egyszerűen nem akar fogyni, hanem folyamatosan növekszik. Elviekben ez úgy kellene kinézzen, hogy az orvostudomány felfedezi a betegségeket és azokat lehetőleg végleges módszerekkel kezeli, hogy az intézményekből felépült emberek távozzanak. Ezzel szemben, valamiért mégsem így történnek ezek a dolgok. Csak fokozódik a kép és a társadalom egyre szélesebb csoportjai kerülnek újabb és újabb kezelések alá. Azért van néhány terület, ahol azért fogynak a páciensek, hiszen azok felépülése szemmel látható. A gyógytorna szintén az a szakterület, ahová sokan jelentkeznek az elmúlt évtizedekben. Amíg…

    Gyógytorna Budapest V. kerületében – Mik a lehetőségek? bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
  • műlencse beültetés
    Egészség

    A műlencse beültetés menete

    Nagy döntést hoz az a személy, aki a műlencse beültetés lehetőségét választja, ami ma már egy bevált, biztonságos beavatkozásnak számít. Érdemes a drnagymihaly.hu weboldalon felvennie a kapcsolatot a szakemberrel a műtét elvégzésének érdekében. A műlencse beültetésnél kiemelt szerepe van a műtétet megelőző vizsgálatoknak. Az operációt minden esetben részletes alkalmassági vizsgálat előzi meg, ezt követően a doktor úr segít meghatározni azt, hogy melyik lesz a tökéletes műlencse. A tökéletes választáson nagyon sok múlik, tehát fokozott figyelemmel kell ezt megtenni. A vizsgálatra a páciensnek magával kell hoznia a szemüvegét, korábbi szemészeti leleteit, az esetleges belgyógyászati betegségeinek leleteit visszamenőleg 2-3 évre, valamint az elmúlt 3 év zárójelentéseit. Ha a beteg kontaktlencsét hord, akkor…

    A műlencse beültetés menete bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
  • CBD olaj alvászavar
    Egészség

    Segíthet a CBD olaj alvászavar fennállásakor

    Nagyon kellemetlen és fárasztó, amikor az éjszaka közepén megébredünk, aztán sehogy nem tudunk elaludni, pedig a pihentető éjjeli alvás nélkülözhetetlen a testünk és az idegrendszerünk megfelelő működéséhez. Van megoldás, hiszen a CBD olaj alvászavar esetén hatalmas segítséget kínál. Ennek hatásmechanizmusa a kannabinoid rendszer, erre közvetlen benyomással bír.

    Segíthet a CBD olaj alvászavar fennállásakor bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
  • legjobb elektromos fogkefe
    Egészség

    A legjobb elektromos fogkefe sok előnnyel bír

    A modern száj- és fogápolási eszközök a fogorvosok szerint nagyon hatékonyak a napi higiéniai eljárások során. Több nemzetközi szervezet által végzett kutatás is rámutatott már a legjobb elektromos fogkefe előnyeire. A használata révén a betegek fogainak és ínyének állapota már 3 hónap elteltével jelentősen javult, speciális terápiák és készítmények alkalmazása nélkül.

    A legjobb elektromos fogkefe sok előnnyel bír bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva