Szolgáltatás

Miért érdemes elmenni a Szent Márk térre?

Szent Márk tér
Szent Márk tér

Akik még nem jártak Velencében, azok nem feltétlenül vannak tisztában azzal, hogy melyik nevezetességhez tanácsos elmenniük és melyikhez nem. Mivel a Szent Márk tér a város központjában található, ezért ezt a helyet szinte lehetetlen kikerülni.

Azonban nem is érdemes a teret kihagyni, hiszen itt van például az égbe nyúló Harangtorony vagyis a Campanile. Másrészt a Szent Márk tér nevéhez köthető a hatalmas székesegyház is, aminek páratlan szépségű a díszítése. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy az Óratorony is a település központjában van,

ezért a látogatóknak mindenképpen meg kell nézniük ezt a helyet. Mivel a Szent Márk tér hatalmas, éppen ezért a karnevál ideje alatt otthont szokott adni egy nagy színpadnak is, ahol különféle előadások és felvonulások szoktak lenni.

Azt is meg kell említeni, hogy ezen a helyen zajlik az esti vigasság is, tehát a sötétedéskor bátran ki lehet ide merészkedni. A fenti leírás alapján látható tehát, hogy a Szent Márk tér gyakorlatilag kihagyhatatlan azok számára, akik alaposan fel szeretnék fedezni Velence gyönyörű városát.