Félreértett mese-újhullám

A minap volt szerencsém elkövetni magam ellen egy
kisebbfajta bűncselekményt. A mese-újhullám három darabját a Hófehér és a
vadászt, a Boszorkányvadászokat, illetve a Tükröm, tükrömet dugtam a lejátszóba
– természetesen nem egyszerre, hanem egymás után –, minekutána több ízben is a
távkapcsoló után sírtam. Ám, az elhatározás, az elhatározás kérem szépen, és
mivel nem illik olyasmiről véleményt formálni, amihez hozzá sem szagoltunk, hát
végignéztem mindkét filmet. Utólag végül is nem bántam meg, de nem azért, mert
olyan kiemelkedően gazdag látványvilágban, karakterformálásban, erkölcsi mondanivalóban
lett volna részem.

Ha van akár egyetlen említésre méltó mozzanat is e három sztoriban, akkor az
Charlize Theron formálta királynő, akiről csak sejtetik, hogy nem véletlenül
gonoszodott meg. Hófehérke mindkét moziban is égbekiáltóan hangsúlytalan,
szánnivalóan színtelen, és picit talán butácska is.

Hiába nyomnak kardot a
kezébe, attól még nem lesz belőle olyan tökös leányzó, mint Fiona a Shrekből.
Bár ez utóbbi puszta kézzel is simán elbánik az ellenfeleivel. No, de vissza a
hófehérke-sztorikhoz. Julia Roberts, mint királynő, hát, hogy is mondjam, nem
egy nagy durranás. Persze, simán kirázza a karaktert a kisujjából – szerintem
álmából felébredve is.

Ami meg a Boszorkányvadászokat illeti, harmadrangú horror-kategóriaként
értelmezhető, indokolatlanul sok undorító részlettel; a borzongatás, és
félelemkeltés nemes művészetét nem ártana még gyakorolnia a rendezőnek. Lehetett
volna sokkal jobb mozi is.

Kovács Rhewa Andrea