nem hivatalos oldal

A Ryanair kabinbőrönd több előnyt is rejt

Ryanair kabinbőrönd

Ryanair kabinbőrönd

Ha sokszor utazik a Ryanair légitársasággal, akkor bizonyára már pontosan tudja, hogy milyen előírásaik vannak a beszállásra és a repülés időtartamára vonatkozóan. Sőt, valószínűleg becsukott szemmel is be tudna csomagolni úgy, hogy eleget tegyen a Ryanair kabinbőrönd kapcsán megszabott méreteknek.

Ugyanakkor, még így is jó beruházás lehet egy kimondottan Ryanair kabinbőrönd, hiszen így véletlenül se történhet meg, hogy túllépi a súlyhatárt, illetve nem érheti kellemetlen meglepetés, amikor szeretne becsekkolni.

Ha rendelkezik egy olyan táskával, amit a repülőtársaság is jóváhagyott, akkor nem kell méregetnie, mielőtt útnak indul és attól sem kell félnie, hogy vajon felengedik-e az utastérbe, ha visszafelé még beletesz egy könyvet pluszba ahhoz képest, amennyi csomagja otthon volt.

Ugyanis a Ryanair kabinbőrönddel a súlykorlátozásnak is mindenképpen meg fog felelni, mert ha nem valami extrém nehéz dologgal tömi meg, akkor egyszerűen nem lehet túllépni a megszabott értéket. Ha pedig a bontour.hu kínálatából szerzi be, akkor abban is biztos lehet, hogy évekig fogja szolgálni az igényeit.

Print Friendly, PDF & Email