Webáruház

Az elektromos fűtés a technika vívmánya

Elektromos fűtés

Az ember már igen korai fejlődési szakaszában fel kellett vegye a küzdelmet a hideggel, hiszen a túlélése múlott rajta. Bizonyított tény, hogy az előemberek már 790000 évvel ezelőtt is – először passzívan, majd aktívan – használták a tüzet. Hosszú és viszontagságos út vezetett innen az elektromos fűtés kifejlesztéséig, de az emberi találékonyság nem ismer határokat. A rómaiak már ismerték és használták a padlófűtés kezdetleges változatát, majd jöttek a kemencék, a kandallók, a cserépkályhák.

Több mint 200 éve elkezdték a meleg vizet használni ezen célra. Hazánk fejlődése ezen a téren a II. világháború után sajnos erősen visszaesett, az elmúlt fél évszázadban viszont minden lemaradásunkat behoztuk és ma már elérhető számunkra is minden létező fűtéstechnikai megoldás. Az elektromos fűtést egyre többen választják Magyarországon is, hiszen korszerű és energiatakarékos módszer, aminek kialakítása igen egyszerű és mindenféle helyiségben kiépíthető, kis helyen elfér, ráadásul több funkciót is ellát.